Jelenlegi hely

Adatvédelmi nyilatkozat

Adatvédelmi Nyilatkozat

Jelen „Adatvédelemi politika és felhasználási feltételek” célja, hogy a hatályos jogszabályoknak megfelelően meghatározza a kezelt adatok, illetve azok nyilvántartási rendszerének legfontosabb szabályait, mellyel biztosítható az adatvédelmi rendelkezésekhez fűződő követelmények magas szintű érvényesülése. Jelen Adatvédelmi Politika maradéktalanul biztosítja továbbá, hogy a Szolgáltató által kezelt adatokhoz jogosulatlanul senki ne férhessen hozzá, illetve nyilvánosságra azok ne kerülhessenek.

Honlapom használatakor Ön elfogadja az alábbi feltételeket, függetlenül attól, hogy azokat elolvasta-e vagy sem. A használati feltételek nem ismerete nem mentesít senkit a felelősség alól, nem lehet semmilyen hivatkozás alapja, ha azokat megszegte és ebből kifolyólag a http://allatorvositanacsadas.hu portálnak és/vagy üzemeltetőjének bármilyen természetű kára, vagy hátránya keletkezik. Ebben az esetben az ügy jogi úton kerül rendezésre.

 

Felhasználási feltételek

http://allatorvositanacsadas.hu munkáját képzett szakorvos segíti, aki írásaival az Ön jobb tájékoztatását szolgálja. Felhívjuk azonban figyelmét, hogy a portálon és hírlevélben megjelenő cikkek, információk nem helyettesítik a szakszerű orvosi ellátást és tanácsadást, továbbá nem képezhetik szakmai tanácsok és ajánlások alapját. Az Ön felelőssége az is, hogy az itt olvasottakat hogyan értelmezi és hasznosítja. A honlapon található adatokért, illetve információkért, valamint azok felhasználásából eredő esetleges károkért és hátrányokért semmilyen felelősséget nem vállalunk.

Szerzői jogok

http://allatorvositanacsadas.hu oldal teljes terjedelmében dr. Farkas Patrícia Éva szellemi terméke, szerzői jogvédelem alatt áll, az oldalon megtalálható információk, adatok kizárólag saját felhasználás céljából menthetők el és nyomtathatóak ki. Az oldal, vagy egy részének másolása, sokszorosítása, bármilyen célú fel- és átdolgozása, kereskedelmi forgalomba hozatala tilos. A jogosulatlan felhasználás büntető- és polgári jogi következményeket von maga után.

A portálon található fotók, képek, videók is az oldal üzemeltetőjének tulajdona, melyek szintén szerzői jogvédelem alatt állnak, azok kizárólag saját felhasználás céljából menthetők el és nyomtathatók ki. Az oldalon található fotók, képek másolása, sokszorosítása, bármilyen célú fel- és átdolgozása, kereskedelmi fogalomba hozatal tilos. A jogosulatlan felhasználás büntető- és polgári jogi következményeket von maga után.

 A portálon található szerzői jogvédelem adat álló tartalmak használatához minden esetben az oldal üzemeltetőjének írásbeli hozzájárulása szükséges.

Dr. Farkas Klaudia egyéni vállalkozó, a http://allatorvositanacsadas.hu weboldal üzemeltetőjének adatkezelési szabályzata

Az adatkezelő neve:

Dr. Farkas Klaudia egyéni vállalkozó (a továbbiakban: Szolgáltató)

Az adatkezelő címe:

6724 Szeged, Árvíz u. 43.

Elérhetőség:

allatorvositanacsadas@gmail.com

Az adatkezelés megnevezése:

Adatkezelés a felhasználok önkéntes, tájékozott, és határozott hozzájárulása alapján, az internetes honlapon regisztrált felhasználók esetében.

Az adatkezelés jogalapja:

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 5.§-a alapján az érintett önkéntes hozzájárulása.
16 év alatti kiskorú felhasználó adatkezelési hozzájárulásának érvényességéhez törvényes képviselőjének beleegyezése vagy utólagos jóváhagyása szükséges.
A felhasználó a különleges adatainak kezeléséhez az írásbeli hozzájárulást – az „Adatkezelési szabályzat” elolvasását és elfogadását követően – az e-mail címére küldött URL-re történő kattintással adhatja meg.

A kezelt adatok köre:

A felhasználó által a regisztráció során kötelezően megadott adatok:
felhasználó név, vezeték és keresztnév, e-mail cím, telefonszám,

 

Az adatkezelés célja:

  1. A felhasználó által kötelezően megadott adatok esetében az adatok kezelésének célja a felhasználó jogosultságának azonosítása („Fórum” rovatban kérdést tehet fel, hírlevelet igényelhet). A látogató által megadott e-mail címet és a telefonszámot kapcsolattartási célból a Szolgáltató felhasználhatja. A Szolgáltató valamennyi megadott adatot felhasználhatja statisztikai célokra, továbbá arra, hogy a honlap látogatása során a letöltött oldalakon, és a Szolgáltató által kiküldött hírlevelekben a felhasználó érdeklődési körébe tartozó reklámok/tartalmak jelenjenek meg. Az adatok ilyen célú felhasználását a felhasználó – leiratkozással – megtilthatja.

  2. A honlap használata során a naplófájlban rögzítésre kerülő adatok esetében az adatok tárolása kizárólag technikai es statisztikai célokat szolgál. Az anonim látogató azonosító, mint jelsorozat (cookie, süti) önmagában semmilyen módon nem képes az ügyfelet, azaz a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. A felhasználónak módja van a böngészőjét úgy beállítani, hogy az ne engedje meg az egyedi azonosító jel elhelyezését a felhasználó gépére (böngészőtől függően általában az eszközök menüben a beállítások/internetbeállítások pontban). Ebben az esetben a felhasználó a szolgáltatás jelentős részét ugyanúgy igénybe veheti, de bizonyos esetekben (például a testreszabott megoldások esetében) a szolgáltatás egyes funkcióit a felhasználó nem tudja a legteljesebb mértékben használni.

  3. A portálon meghirdetésre kerülő nyereményjátékokban való részvételhez szükséges adatok köre megegyezik a regisztráció során megadott adatokkal. A Szolgáltató a nyereményjátékra jelentkezőket az adatbázisában megkülönböztetéssel kezeli. A személyes adatok szükségesek a nyertesek egyértelmű azonosításához. A nyereményjátékra jelentkezett felhasználók részére a későbbiekben a honlapon hirdetett nyereményjátékokról hírlevelet küld a Szolgáltató.

Az adatkezelő a megjelölt céloktól eltérő célra a személyes adatokat nem használja.

Az adatkezelés időtartama:

A felhasználó által a regisztráció során kötelezően, vagy önkéntesen megadott adatokat a Szolgáltató addig jogosult kezelni, amíg a Szolgáltató által biztosított leiratkozási lehetőséggel a felhasználó nem él. (A felhasználó önkéntes döntése alapján, törlési igényének beérkezésétől számított 5 munkanapon belül a Szolgáltató törli az adatokat. Amennyiben a felhasználó jogellenesen, megtévesztően használ személyes adatot, vagy bűncselekményt valósít meg, akkor a felhasználási feltételekben biztosított módon a Szolgáltató a regisztráció törlésével egyidejűleg valamennyi személyes adatát a tudomásszerzéssel egyidejűleg azonnal törölheti).

A szolgáltatás használata során a naplófájlban rögzítésre kerülő adatokat a rendszer tárolja. Az utolsó látogatás időpontját a rendszer a felhasználó következő látogatása időpontjában automatikusan felülírja.

A személyes adatok törlése:

A felhasználó saját személyes vagy különleges adatainak törlési igényét e-mailben az allatorvositanacsadas@gmail.com címre kell eljuttatni. A Szolgáltató a törlési igény beérkezésétől számított 5 munkanapon belül törli az adatokat. Törlés esetén a megjelenített adatok nem állíthatóak helyre.

Személyre szabott reklámok/tartalmak:

A felhasználó, amennyiben a felhasználó igényelte a hírlevél küldési szolgáltatást a Szolgáltató a hírlevelekben személyre szabott reklámokat/tartalmakat jeleníthet meg.

Adatkezelési nyilvántartási azonosítója:

Adatvédelmi Biztos hivatala által feldolgozás alatt!

Jogérvényesítési lehetőségek:

A felhasználó jogérvényesítési lehetőségeit az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény valamint a Ptk. alapján bíróság előtt gyakorolhatja, valamint kérheti a Nemzeti Adatvédelmi es Információszabadság Hatóság elnöke segítségét is (dr. Péterfalvi Attila a Nemzeti Adatvédelmi es Információszabadság Hatóság elnöke, 1051 Budapest, Székhely: Nádor u. 22. Postacím: 1387 Budapest Pf. 40. További kérdéssel, illetve észrevételeivel keresse az üzemeltető munkatársat az allatorvositanacsadas@gmail.com e-mail címen.

Felhasználói hozzájárulás

A felhasználó a jelen adatkezelési szabályzat elolvasása után az alábbi hozzájárulást magára nézve elfogadottnak tekinti amennyiben az e-mail címére érkezett, a Szolgáltató által küldött URL-re, kattint.

Hozzájárulás tartalma:

A http://allatorvositanacsadas.hu történő regisztrációm során megadott adataimat, valamint a regisztrációt követően a honlapon megadott különleges adataimat a Szolgáltató (H2Online Kft.) az Adatkezelési szabályzatában leírtaknak megfelelően kezelheti, feldolgozhatja. Tudomásul vettem, hogy 16 éven aluliak, kizárólag a törvényes képviselői (szülei) hozzájárulásával adhatják meg az adataikat.”

Irányadó jog:

A jelen dokumentumban nem szabályozott kérdésekben az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvényben, az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény XVII. fejezetében foglalt rendelkezésekben, illetve a hírközlési szolgáltató adatkezelésének különös feltételeiről, a hírközlési szolgáltatások adatbiztonságáról szóló 226./2003. (XII. 13.) kormányrendelet előírásaiban, és az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény rendelkezéseiben foglaltak az irányadóak.

Kérdése van?

Dr. Farkas Klaudia várja észrevételeit jelen „Adatvédelemi politika és felhasználási feltételek”-kel kapcsolatban, és kéri Önt, hogy amennyiben kérdései merülnek fel a megadott e-mail címen keresztül tegye fel azokat.
A Szolgáltató Látogatói visszajelzéseit figyelembe véve, alkalmanként frissítheti jelen dokumentumot.