Jelenlegi hely

szívbetegség

Fórum: 

Kedves doktornő!

Három hete halt meg a törpe pincher kiskutyám Jerry, 13 éves múlt most április végén és bal szívkamra nagyobbodást állapítottak meg nála, tahikardiát és szívritmuszavart. Ez egy éve történt kb. októberben. Csupán azt szeretném tudni, hogy tehettem-e volna többet érte, vagy lehetséges-e lett volna meghosszabbítani az életét, mert én még mindig lelkiismeret-furdalást érzek.
Akkor, amikor októberben elvittük orvoshoz, kapott gyógyszert, de attól rosszul lett így kicserélték neki másra, ami már rendben volt, csak a hozzá kapott vízhajtótól a furosemidtől mintha rosszul lett volna. Negyedet kapott először reggel-este, de harmadnapra már nem akart enni, rossz volt a közérzete az egyébként mindig eleven, életvidám, nagyon mozgékony kutyusomnak, ezért az állatorvos azt tanácsolta, hogy vigyem le neki csak egy negyed tablettára naponta. Ez segített annyiban, hogy pár hétig nem volt rosszul és a régi formáját adta, állandóan sétálni akart, eleven volt, játékos ... aztán pár hét után megint jelentkeztek ezek a problémák az evéssel, ami nála nagy szó volt, mert annyira szerette a hasát. Az orvos erre nem mondott semmit, ezért úgy szoktam orvosolni, hogy egy-két napra kihagytam a vízhajtót, ami segített is, mert az étvágya visszatért és ismét eleven volt, aztán megint adtam neki naponta. Ez vajmit segített. Nyár közeledte felé azonban többet köhögött, ezért megint elvittük orvoshoz és mondtuk neki a vízhajtóval való problémát. Az orvos ekkor csinált vérképet neki, ami jó eredményket mutatott, csupán a máj mutatott egy kicsi emelt szintet a normálisnál, de az orvos azt mondta, hogy az nem olyan súlyos. Aztán kiírt neki új gyógyszert a Cardalist (fél tablettát kapott naponta naponta a 20 mg tablattából, amitől a kutyus új életre kapott és nagyon boldog lett. Már nem volt sem étvágytalan (még néha sem), sem más baja nem volt, mindig jártunk sétálni, persze vigyáztam, hogy azért ne terhelje túl magát, egy idő után mégis megint elkezdett köhögni. Főleg amikor jöttek ezek a nagy melegek, akkor minden reggel köhögött egy sort. Ráadásul a lány kutyánk szintén pont akkor kezdett el tüzelni bár már az is 13 és fél éves. Gondolom, a kiskutyámnak ez sem tett jót, mert izgatottabb lett a szokottnál. De amúgy nem volt se rossz közérzete, se nem volt fáradékony, se más baja, bár ami feltűnt, hogy mintha kevesebbet ivott volna a szokottnál főleg ilyen melegben. Már akartam orvoshoz vinni a köhögés miatt, de tartottam tőle, hogy a nagy melegben az autóban rosszul lesz, mert azt elég nehezen viselte, főleg aztán hazafelé láttam rajta. Ezért kicsit akartam várni, hogy lehűlik a levegő. De aztán julius 14.-kén (a nap folyamán még eleven volt, jóízűen evett napközben, még sétálni is el akart menni, persze rövidebben vittem és már csak estére), este pedig aludt a tévé előtt, mint szokott, még ugatott is a szomszédokra, mégis éjjel kettőkor egyszer csak felébredt és már csak rövideket lélegzett, nema kapott levegőt. Mivel állatkórház nincs a közelebn reggelig várnunk kellett, de akkor rögtön vittük orvoshoz. Szédült, nem volt jól, bár azért még nem ájult el és reagált, még ugatott is egy kicsit. Az orvos aztán meghallgatta, adott neki vízhajtót injekcióban furosemidet és vitamint, aztán mondta, hogy estére jöjjünk vissza, hogy mi van a kutyussal, ha rosszul van kap infúziót ... haza mentünk, de már az autóban láttam, hogy a kutyus egyre gyengébb, de azt hittem, csak a szokásos stressz az orvostól váltotta ki. Amikor hazaértünk viszont láttam, hogy nem tud lefeküdni, mert nem kap levegőt, ezért csak áll. Szinte percől percre rosszabbul eltt ezért gyorsan ismét riasztottam a nővéremet aki 10 perc múlva értem jött, hogy elvigyük a kutyust. Jerrykém akkor már majdnem teljesen elájult, a nyelve kék volt, de bírta még az orvosi rendelőig, ahol éppen akkor ájult el, amikor odaértünk. Újra élesztették, kinyomták a vizet a tüdejéből ami olyan vöröses volt, mintha vér lett volna. A kutyus felébredt és figyelt is, bár gyengécske volt. Rákötötték infúzióra, oxigént adtak neki, de nem akart jobban lenni. Amikor az orvos az oldaláról a hasára fektette, az állapota megint leromlott. Pisilni amióta kapta a vízhajtót injekcióban csak egyszer pisilt, inni egyáltalán, rá sem tudott nézni a vízre. Aztán másfél óra után amikor levették próbára az infúzióról, megint összeomlott. Megint kipumpálták a vizet a tüdejéből, de akkor már nem is tért egyáltalán magához. Adrenalint is kapott, de az állapota nem lett jobb. Az orvos azt mondta, hogy a tüdeje újra telik állandóan vízzel. Aztán leállt a légzése és a szíve is.

Tehettem volna érte valami többet? Bármit. Tényleg lehetséges, hogy csak a meleg váltotta ki ezt a hirtelen összeomlást, vagy az orvos is hanyag volt? Mert én nem értem. Olyan eleven volt, nem volt fáradékony, étvágya is volt, csupán a vízbevétel volt alacsony ezekeben a nagy melegekben ami már akkor gyanús volt pedig annak idején amikor a lány kutyánk tüzelt, még többet is szokott inni, hogy minél többször kiengedjük pisilni ... lényegében semmi baja sem volt, nem is volt túlsúlyos ... tényleg csak a melegtől ennyire leromlott a szíve? Vagy én csináltam valamit rosszul?

A válaszát előre is köszönöm
Annamária

Kedves Annamária!

Nagyon sajnálom Jerry elvesztését. Senki nem volt hibás azonban ebben az esetben. Egyszerűen nem bírta el a szervezet az extrém meleget, illetve inkább az ezzel járó nyomásváltozásokat. Sajnos az ilyen hirtelen, vagy extrém hőingadozások a legtöbb szívbeteget súlyosan megviselik és sajnos néha meg is halnak ilyenkor. És nem csak a kutyusok, sajnos az emberek is.

Részvéttel: Dr. Farkas Patrícia

Kedves Doktornő!

Az állatorvosunk szívelégtelenséget állapított meg a kutyusunknál.emelett az ízületek is oda vannak.Artrixon plus nevű gyógyszert kapott. Probáltam keresgélni a neten de nem talaltam erre semmi kutyákra vonatkozó dolgot. Illetve olyan kérdésem lenne meg hogy aut mondta gyógyítani nem lehet de szintet tartani igen, milyen vita.int illetve gyógyszert érdemes adni neki?
Választ előre is köszönöm.

Üdvözlettel: Pintér Beáta

Kedves Beáta!

Nem tiszta, hogy mi a helyzet az ízületekkel. Porckopás? Gyulladás? Porcerősítésre rengeteg vény nélküli szer van, amit állatpatikában megvehet. (Flexivet, Glycoflex, Nutradyl stb.) Gyulladás csökkentőnek nemszteroid szereket javasolnék, de ezt csak állatorvos írhatja ki.

Üdvözlettel: Dr. Farkas Patrícia