Jelenlegi hely

izületi gyulladás

Fórum: 

Kedves Doktornő!

A 12 éves német juhász kutyánk pár hónappal ezelőtt elkezdett sántítani, majd kb. 2 hét alatt eljutott odáig,hogy egyáltalán nem tudott felállni se. Ez alatt az idő alatt több állatorvos is kezelte hatástalanul, a végén elvittük az állatkórházba ahol megröntgenezték, de konkrétan nem mondták hogy mi a baja, mert ahhoz még másfajta vizsgálatokat is el kellett volna végezni, amit ott nem tudtak.(differential diagnosis:nyaki porckorongsérv,discopathia) De javasoltak egy gyógyszeres terápiát: Canidryl 100 mg, napi 1*1, Tramadol napi 2*1, B-vitamin komplex napi 1*1.
Mire a Canidrylből bevette a tizedik adagot, addigra megjavult, említették még a Trocoxilt is, ezt kb 2-3 hét múlva elkedtük adni neki,(most kapta meg az ötödik szemet) és egészen idáig semmi baja nem volt, tudott futni is meg mindent csinálni, mint azelőtt. Már a negyedik adag bevétele előtt egy pár nappal észrevettem, hogy egy kicsit sántít, de aztán megkapta a tablettát és nem volt semmi baja. Most az ötödik tabletta bevétele előtt egy héttel(aug. 13.)megint elkezdett sántítani, húzni a hátsó lábait. A tablettát csak 19-én kellett volna beadni, de 15-én telefonáltam a doktorúrnak, hogy ilyen esetben belehet-e adni neki hamarabb, így beadtuk neki, aminek már 2 napja, de azóta nem javult,sőt még rosszabbodott az állapota, már a hátsó lábait egyáltalán nem használja, az első lábaival húzza magát nagy nehezen.
Most teljesen tanácstalan vagyok, hogy miért nem használ a tabletta. Utána néztem a neten és a tünetek alapján úgy gondolom, hogy ízületi gyulladása van,(amit a kórházban nem mondtak biztosra) amit elvileg az időjárás is befolyásol és ugye most a nagy meleg után jött a hidegfront, de hogy ilyen mértékben rosszabbodjon az állapota az időjárástól? Nem tudom. A tabletta lehet hogy mégis hatásos valamennyire, mert mikor kórházba vittük nagy fájdalmai voltak, ha hozzáértünk vonyított,nem érdekelte semmi, csak nézett egy irányba. Most viszont nem vonyít és érdekli minden, jönne is utánunk az udvaron, csak nem tud. Úgyhogy most teljesen kétségbe vagyok esve, hogy mi van vele. Lehet hogy pár nap múlva jobban lesz, ha elvonul a front?
A neten mindenhol azt olvasom az ízületi gyulladást tünetmentessé lehet tenni, de hogy?

Tisztelettel: Molnár Anita

Kedves Anita!

Én úgy gondolom, hogy oka volt annak, hogy a vizsgáló állatorvosok még nem mondtak konkrét diagnózist. Az internet alapján nem lehet diagnózist felállítani. Az azonban biztos, hogy ez nem csupán egy egyszerű ízületi gyulladás.
A Troxocil és a korábbi fájdalomcsillapító kúra is a maga nemében tejesen rendben volt. Lehet azonban, hogy már a korábbi hatóanyagok nem elegek. Lehet váltani kellene szteroidokra. Ehhez természetesen fel kell keresni orvosukat. Kiegészítésnek porcvédőket egyébként szedhetnek, amit állatpatikában vény nélkül megvehetnek.

Üdvözlettel: dr. Farkas Patrícia

Kedves Doktornő!

11 éves foxi kutyánknak hirtelen elkezdett fájni a bal mellső lába, de olyan szinten, hogy éjszaka arra keltünk hogy sír és próbál úgy helyezkedni, hogy kényelmes legyen neki, sokszor nehezen megy, pedig egy kanapén fekszik.Előtte semmilyen panasza nem volt, mozgékony, hiperkaktív természet. Nem tudtuk mire gondoljunk, mivel legtöbbször a közelünben van, biztosak voltunk benne hogy nem ütötte meg, és szálkát sem találtunk a mancsában. Állatorvoshoz vittük, aki azt mondta valószínű ízületi gyulladás (nem vizsgálta meg a kutyát, csak az elmondottak alapján ítélte így.) Kaptunk gyógyszert is, 3 db carprox tablettát, melyet első két nap napi felet kell bevegyen, majd a harmadikat negyedelve. most a harmadik felet kell hogy bevegye, de nem látunk semmi javulást. ugyanúgy kedvtelen, fekszik nagyon sokat, és biceg. az étvágya rendben van, láza nincs. Aggódom érte nagyon. Gyógyszert kéne váltani, vagy menjünk másik állatorvoshoz? olvastam a tömjénfa kivonat jótékony hatásáról, esetleg azt lehetne neki adni? Válaszát várom, és előre is köszönöm!

Tisztelettel: H. Cintia

Kedves Cintia!

Én azt javasolnám, hogy menjenek vissza orvosukhoz és csináltassanak egy röntgen felvételt mivel csontdaganat is előfordulhat. Ez nagyon fájdalmas dolog és a leírásukba egyébként abszolút belefér.
Ebben az esetben nem fog segíteni egy egyszerű gyógyszer-hatóanyag váltás.

Üdvözlettel: Dr. Farkas Patrícia