Jelenlegi hely

Műtét után

Fórum: 

Kedves Doktornő!

A malackámnak most szombaton, altatásban levette az állatorvos bal cicijéről, egy gennyes kinövést, ami kívülről volt nem kellett felvágni csak kívülről úgymond letisztította, kipucolta. Ezt körülbelül 5 havonta kellett megcsinálni altatás nélkül, mert mindig visszatermelődött neki és megnőtt. Most azt mondta az állatorvos, hogy nem tudja kipucolni már mert elvérezne, ezért el kellett altatni, amitől nagyon féltem, mert már két malackámat is altatta de egyik se élte túl. Mármint felébredtek de 12 órán belül mindkettő meghalt. Most sem történt másképp, pedig csak 15 percig volt altatásba és nem is volt nagy műtét mégse élte túl, pedig mindent megtettem, kiraktam ruhás kosárban amit teleraktam puha takarókkal, betakartam, fél óránkén cseréltem a meleg vizes palackokat, melegen tartottam, beadtam neki a fájdalom csillapított, két percenként néztem, hogy lélegzik e még. Délelőtt 10 órakor fejezte be az altatás, akkor felébredt, de nagyon kába volt. Olyan érdesen vette a levegőt, hullámzott a kis oldala és nem akart mozogni olyan érdekesen feküdt. Hajnali 3-kor fölvettem, mert láttam hogy már nagyon gyengén lélegzik és a kezeimbe halt meg két perc múlva. Szeretném megkérdezni, hogy mi lehetett a baj, mert az állatorvost hiába kérdeztem nem mondott semmit. Előtte semmi baja nem volt, olyan vidám volt, rendesen evett, ivott.

Válaszát előre is köszönöm.

Üdvözlettel: Szilvi

Kedves Szilvi!

Erre a kérdésre nekem nagyon nehéz válaszolni, illetve nem is tudok. Nem voltam ott a beavatkozásoknál, nem tudhatom, hogy volt-e komplikáció. Kérdés, hogy mennyi idős volt a malac, milyen altatási módot választottak? A szeptikus folyamat esetleg betört-e a vérpályába? Túl sok az olyan kérdés, amire csak a kezelő orvosuk tudhatja a választ.
Én azt gondolom, hogy mindent meg lehet beszélni, ha mind a két félben van hajlandóság a párbeszédre. A legjobb, amit tanácsolhatok, hogy menjen vissza a kezelőorvosához, üljenek le és kérdezze meg tőle, hogy mi volt a baj? Látott-e rendellenességet a műtét alatt, vagy előtt, ami kifejezetten aggasztó volt, de altatás nélkül nem lehetett megoldani a helyzetet.

Üdvözlettel: Dr. Farkas Patrícia