Jelenlegi hely

Daganat a patkányaimon

Fórum: 

Kedves Doktornő!
Van 2 kislány patkányom. Egész életükben sose volt semmi bajuk,most nyáron már 3 évesek lesznek.tudom, ez náluk már idős kor, nekem elég hihetetlen,hiszen olyan kis aranyosak, vidámak,élettel teliek, virgoncok,kíváncsiak. Egyik héten viszont észrevettünk először az egyik belső combjánál egy dudort/csomót.Tapogattuk,és úgy láttam a kislánynak nemfáj,csak menekülni akart,nem szereti ha le van fogva.
Átnéztük a testvérét, és neki is volt egy a hóna alatt,igaz neki valamivel kisebb.
Sokat olvastam ez után,hogy daganat lehet,hogy idős korban ez gyakori a patkányoknál,úgy néztem, főleg a lány patiknál.
Azt is olvastam sok helyen,hogy ilyenkor már nagyon kockázatos a műtét,hiszen lehet hogy fel sem ébrednek belőle,ha mégis, utána 1-2 héten belül meghalnak, vagy újra kialakul a daganat.
Úgy voltunk vele, amíg nem fogynak le,illetve a közérzetük ilyen jó ,mint most, nem zargatjuk őket orvoshoz cipeléssel. Esznek rendesen, rohangálnak, kergetőznek,mint kiskorukban.
Viszont egy elég furcsa dolog történt, amire nem találtam magyarázatot más fórumokban. A daganat egyik napról a másikra "letűnt". Nem értjük hogy mi ez akkor, hiszen a daganat nem hiszem hogy így tudna eltűnni. 2 nap múlva pedig előjött egy új dudor a nyakánál, és ez most elég nagy.
Mi lehet ez hogy egyszer csak eltűnik, aztán máshol előjön?
Néztem képeket is daganatos patikról,és a dudoruk nekik is olyan,mint amit a képen látok, de akkor nem értem, hogy tud így "vándorolni".
A válaszát nagyon várom!
Üdvözlettel: Kriszta

Kedves Kriszta!

Én úgy vélem, hogy inkább gyulladásokról és nyirokcsomó duzzanatokról van szó, mert ahogy írta is, a daganatok nem tűnnek el egyik napról a másikra, mivel ezek kontrolálatlan szövetszaporulatok. A nyirokcsomók duzzanata viszont helyi fertőzések gyulladások nyomán kialakulhatnak, így szerintem önök ezt tapasztalják.

Üdvözlettel: Dr. Farkas Patrícia

Köszönöm a gyors választ! És ezzel mit lehet tenni? Ha orvoshoz visszük, műtenék őket? vagy csak kapnának valami gyógyszert?
Az egyik kispatkányon most egy csomó sincs, a másikon még a hóna alatt megvan a duzzanat, de talán kicsit kisebb lett.
Üdv : Kriszta

Kedves Kriszta!

Ha orvoshoz fordulnak, akkor először biztosan gyulladáscsökkentő gyógyszereket kapnának. Ha reagálnak szépen, akkor a műtét szóba sem fog kerülni.

Üdvözlettel: Dr. Farkas Patrícia